A KIRÁLY....( Filmnovella...)

MOTTÓ:                                 Legtöbbször nem a
                                             leghitelesebb történetek a
                                             legérdekesebbek!

 

ELŐSZÓ

 

Néhányszor már leírtam, sokszor sokaknak elmondtam, és szinte vallom azt, hogy az ember életét három dolog határozza meg, vagy legalább is befolyásolja igazán: a gondviselés, a szerencse és a véletlen.

A véletlen sodort egy idős ember közelébe, aki nagyon sok érdekes dologról beszélt nekem. Elbeszéléseinek meghallgatása után arra gondoltam, hogy a tőle hallottakat le kellene jegyeznem. Nehezen jutottam a végső elhatározásra, hogy mégis a leírás mellett döntöttem.

Azt is eldöntöttem, hogy a hallottakat csak stilárisan és szerkesztésében és időrendileg és tartalmi összefüggések szerint kissé átrendezem, de azokhoz semmit nem teszek, azokból semmit nem veszek el. Hangsúlyozottan ügyeltem arra, hogy leírásom csak azt tartalmazza, amit a főszereplője nekem elmondott, és/vagy amelyek a nekem átadott korábbi írásaiban szerepelnek.

Jelen írásom főszereplőjéről elmondottakat, illetve leírtakat a bulvársajtóban és egyéb helyeken megjelent leírásoktól és a tv-riportokban elhangzottaktól eltérően nem véleményezem, nem értékelem, azt az olvasóra bízom.

 

 

BEVEZETÉS

 

A véletlen találkozás

 

Feleségem temetése után néhány nappal telefoncsörgés riasztott álmatlanságomból.

–  Laci vagyok. Szeretnék beszélni, mondhatnám úgy is, hogy beszélgetni veled, ha nem zavarlak.

–  Szervusz Laci. Nem zavarsz. Szívesen hallgatlak, legalább egy kicsit kiszakadok az egyre nehezebben elviselhető magányomból.

–  Éppen erről beszélnék most veled, méghozzá arról, hogy ha meghívásomat elfogadod, akkor egy egész hónapra kiszakadhatsz a magányodból.

–  Nem értelek, és nem tudom, miről, milyen meghívásról van szó?

–  Hogy döntésedet megkönnyítsem, elmondom, hogy mire gondoltam.

 

A telefonáló Laci az Egyházközségi Népi Diákotthonok diákvezetője volt, amelyek egyikében laktam egyetemi éveim elején, amíg meg nem szüntették azokat. Abból az időből való a mi ismeretségünk.

Laci aztán elmondta részletesen, amit egyébként foszlányaiban már ismertem.

Ő, mivel nálam kettő és fél évvel idősebb volt, már katonaként sodródott a második világháborúba, és annak végén Berlinben súlyosan megsebesült. Sebesülése annyira súlyos volt, hogy már hadifogolynak sem kellett. Hazaengedték. Élte életét úgy, mint a többi hozzá hasonló, nyugatot is megjárt magyar.

Az 1990-es évek elején az illetékes német hatóságok hoztak egy határozatot, hogy – többek között és mellett – minden 1944. október 14-e után a német hadseregbe besorozott, megsebesült vagy fogságot átszenvedett magyar katona (is) és egy kísérője évente harminc nap szállodai ellátást kap Németországban, kárpótlásként.

Egy ilyen egyhónapos üdülés kezdődött 2010 márciusában is. Aztán így folytatódott a telefonbeszélgetésünk:

–  Úgy gondoltam, hogy Te légy a kísérőm.

–  Bár nem tudom, hogy miért rám gondoltál, mégis köszönöm, de azt válaszolom, hogy jelenlegi helyzetemben és állapotomban nem élek ezzel az egyébként csábító lehetőséggel. Talán majd jövőre.

 

Eljött a „jövőre”, és 2011 márciusában Laci kísérőjeként közel egy hónapot töltöttem Németországban, a Fekete-erdőben.

Ott és akkor sodort össze a véletlen a nálam pontosan tíz évvel idősebb Daka Józseffel.

Németországban, a Fekete-erdő egyik városának szállodájában közel százan voltunk együtt egy hónapig, zömében lengyelországi németek, erdélyi szászok, magyarországi svábok és más, Lacihoz hasonló hadirokkantak és kísérőik.

Legtöbben legalább látásból, sokan személyesen is ismerték egymást, hiszen már több alkalommal voltak így együtt. Én kivétel voltam, mert első ízben csöppentem ebbe a kárpótlásos „üdülő” csoportba, így aztán nekem minden és mindenki új volt.

Új volt a szomszéd asztalnál, tőlem nem messze ülő öregúr, és újak voltak az akarva-akaratlan hallott elbeszélései is. De nem csak újak, különösek is voltak ezek az el-elcsípett elbeszélésfoszlányok, ezért aztán hamarosan megkérdeztem az én Laci barátomat:

–  Te, Laci, mondd már, ki az az öregúr ott a szomszéd asztalnál, és miféle képtelen szöveggel tömi asztaltársainak a fejét?

–  Ja! Ő az öreg Daka József, aki azt állítja saját magáról, hogy ő Árpád-házi leszármazott, és a második világháború végén titokban megkoronázott magyar király.

–  Nem semmi! Megpróbálok ennek utána járni, de legalább is rákérdezni az öregnél.

–  Ugyan, hogyan?

–  Úgy, hogy audenciát kérek tőle.

–  Próbáld meg, ha van hozzá türelmed.

 

Megpróbáltam. Egy autóbuszos kirándulás alkalmával az öreg szólt a kísérőjének:

–  Mónika! Én nem megyek fel a vízeséshez, és nem megyek sétálni a hegyre. Maga menjen nyugodtan, én meg itt a városban vízszintesen mozgok, nézelődök egy kicsit.

–  Akkor én is maradok!

–  Sose maradjon. Mondom, menjen el nyugodtan a többiekkel. Még az is lehet, hogy én egy korábbi busszal visszamegyek.

 

Na, gondoltam, itt a kínálkozó alkalom. Felsiettem a vízesésig. Leváltam a társaságról, és visszamentem én is a „vízszintes”-re. Az öregúr már ott ült a megállóban, és várta a korábbi buszt. „Hogyan is csináljam?” Aztán nehezen, de merészen rászántam magam:

–  Felség! Volna ideje és kedve, hogy engem egy rövid audenciára fogadjon?

–  Hogyne, Fiam! Nagyon szívesen! De megmondom őszintén, nem szeretem, ha „Felség”-nek szólítanak.

–  De úgy hallottam, hogy…

–  Akár mit is hallott, ne szólítson „felség”-nek, és ne másoktól tudja meg, hogy én ki vagyok. Szívesen elbeszélem azt saját magam.

–  Tisztelettel megköszönöm, és bátorkodom megkérni, hogy máskor is tegye lehetővé, hogy meghallgassam.

Közel egy órát vártunk a buszra, egy másik órát utaztunk a szállodáig. Ő meg egész idő alatt beszélt. Nekem kérdeznem sem kellett.

 

Ott tartózkodásom alatt négyszemközt még további három alkalommal is beszélt nekem, legalább egy-egy órát, ahogy ő mondta, érdekes és kalandos életéről.

A második beszélgetésnél már felajánlotta, hogy tegeződjünk, és nyugodtan szólítsam Józsi bátyámnak.

 

2012. január elején, tehát közel egy év múlva meglátogattam Egerben a már 93. életévét megtagadó élénkséggel taposó Daka Józsefet. Ő ismét hosszú órákat beszélt, beszélt, beszélt magáról, és legnagyobb meglepetésemre átadott öt kisebb leírást, amit ő maga készített azután, hogy a nyilvánosság előtt is felfedte Árpád-házi leszármazásának titkát.

Ahogy az előszóban említettem, ezeken a beszélgetéseken elhangzottakat és az átadott kis jegyzetekben Daka József által leírtakat foglalom össze kissé átrendezve, de minden kiegészítés és torzítás nélkül.

Ha a könnyebb megértés érdekében csinálok is néhol valamelyes szövegbővítést, gondosan maradok a hallottaknál és megkapott írások tartalmánál, azokat sehol nem bővítem.

 

Képzelt metamorfózis

 

Megérkeztem Egerbe. Az egyemeletes, kopottas családi ház omladozó előterében hirtelen képzelődni kezdtem, hogyan is élhetne egy Árpád-házi herceg.

„Márványlépcsős, rézkorlátos bejáraton át, süppedő szőnyeges, aranysárga színűre festett falak között, vastag bársonnyal terített bútorokkal berendezett szobában várt a 93. életévét meghazudtolóan friss járású Daka József.

–  Felség, hálásan köszönöm a szerény személyemnek engedélyezett audienciát. Mély tisztelettel kérem Felség megtisztelő válaszát, esetleg szerénytelen kérdéseimre is.

–  Kedves fiam, kérdéseidre szívesen válaszolunk, mert őszinte válaszainkkal is népünket szolgáljuk. Kelj fel, és tedd fel kérdéseidet!

Megcsókoltam az uralkodói kézen lévő királyi gyűrű ékkövét, és felálltam fél térdre ereszkedett helyzetemből.”

 

Közben hirtelen magamhoz tértem a képzeletem szülte álomképből. Álltam egy, a szegényesnél is egyszerűbb, fűtetlen konyha csomagolópapírral leterített asztala előtt.

–  Isten hozott, Mihály öcsém! Foglalj helyet!

–  Köszönöm!

Leültem, és beszélgetni kezdtünk.

–  Mindenek előtt a származásodra vonatkozó kérdést teszem fel. Próbálj nekem erre elfogadható választ adni.

 

 

A CSALÁDFA

 

A családfa gyökerei

 

A tatárjárás

 

A korábbi, németországi beszélgetések során a következőket tudtam meg.

Abban az időben Kadán kán, mint a Mongol Birodalom trónörököse vezette a győzelmes, hódító hadjáratokat Európában, így Magyarországon is.

IV. Béla mindent elkövetett, hogy trónját visszaszerezze, és hozzákezdjen az ország újjáépítéséhez, de a mongol-tatár hadak gyakori támadásai ezt lehetetlenné tették. Ebben a kényszerhelyzetben a tatár nyomás csökkenésének reményében adta feleségül Jolan(da) nevű lányát Kadán kánhoz, egy titkos házassági szerződés megkötésével.

Ma minden történész egyetért abban, hogy IV. Béla volt az országunk másodi megalapítója.

Vajon egyetértenek-e abban is, hogy ennek a házasságnak a létrejötte nélkül nem lett volna lehetséges az újjáépítés?

 

IV. Béla bölcsen gondolt arra is, hogy a trónöröklés akkor se kerüljön veszélybe, ha fia, István akár a tatá­rok elleni harcokban – mert azért ezek továbbra is voltak –, akár az ő ellene folytatott harcokban elesik.

Titkos és szent esküvéssel védett, családi hagyományban őrzött végrendeletében leányának, Jolandának a leszármazottait is a trónöröklésre jogosnak nyilvánította.

–  Ki hitte volna, hogy ez a titkos királyi végrendelet 700 év után engem, majd 750 év után nővérem elsőszülött fiát, mint Árpád-házi leszármazottakat teszi jogossá a magyar királyi trónra?

 

Kávézással összekötött rövid pihenő után így folyt beszélgetésem a véletlen során megismert 93 éves Daka Józseffel.

–  Józsi bátyám, tisztelettel köszöntelek egri otthonodban. Őszintén köszönöm, hogy engedélyt adtál a meglátogatásodra, és lehetőséget arra, hogy folytassuk a közel egy éve Németországban megkezdett és ott akkor abbahagyott beszélgetésünket.

–  Mihály öcsém, nagyon örülök a látogatásodnak. És micsoda beszéd az, hogy engedélyt adtam a látogatásodra, meg beszélgetésünk folytatására?! Emlékezz rá, hogy már Németországban is egyenesen kértem ezt a folytatást.

–  Hát, most itt vagyok. Folytatjuk a megbeszélésünket. Nagy érdeklődéssel, figyelemmel és türelmesen meghallgatlak.

–  Jól mondod. Türelemre és sok időre lesz szükség, mert nagyon sokat fogok most beszélni, elmondani neked.

–  Időm van. A türelmet meg csak magamra erőszakolom valahogy.

–  Én meg szívesen elmondom az egész hosszú és kalandos életem történetét. Tudod, nagyon sokan megkerestek már, és kérték, hogy beszéljek magamról, de senki nem hallgatott végig. Az eddigi kérdezőimnek vagy elfogyott a türelme, vagy sokan nem is hittek nekem.

–  Én végighallgatlak, sőt esetenként kérdezni is foglak. De most előbb újra elmondom, hogy – amennyiben hozzájárulsz –, az itt hallottakból meg az általad most átadott írásokból egy kerek egészet, egy könyvet szándékozok összeállítani.

–  Boldogan! Hiszen engem boldoggá tesz, hogy végre valaki képes is meg hajlandó is erre. Ezt várom már régóta!

–  Akkor most nem kell tovább várnod, csak bele kell egyezned.

–  Persze, hogy beleegyezem! Mi az hogy…!

    Kis nekikészülés után főszereplőm tudtával és engedelmével bekapcsoltam a diktafont, és folytattuk a beszélgetést.

 

–  Kezdjük hát legelölről!

–  Józsi bátyám, hogyan is vagy Te Árpád-házi Daka József?

–  Hosszú az a történet, ami erre választ ad, de ha nem untatlak, elbeszélem úgy, ahogyan azt én tudom. Teljesen őszintén a teljesen igazat mondom el! Sőt, a bizonyítás megerősítése végett átadom neked néhány, az életemről szóló korábbi kis írásomat is. Kikészítettem ezeket, amikor telefonon megállapodtunk, hogy eljössz meghallgatni engem.

–  Külön megköszönöm az írásaidat tartalmazó a kis füzeteket.

–  Én meg külön megkérlek, hogy olvasd el, és a Te összefoglaló írásodba építsd be azokat.

–  Én meg tisztelettel és őszinte érdeklődéssel hallgatom a további történeteidet. Kérdéseimmel csak akkor zavarlak, ha valamit nem teljesen értek. Meséld hát el, hogyan vagy Te Árpád-házi leszármazott?

–  Jó! Hát elkezdem, és elmondom újra.

–  Tudjuk a magyar történelemből, hogy 1242-ben a tatárok és a mongolok a hódító hadjárataik során már Magyarországot is elfoglalták.

    A tatárok vezére Batu kán volt, a mongolok vezére és egyben Batu kán alvezére pedig Kadán kán.

    De abban az évben otthon, Mongóliában meghalt a nagy kán, Dzsingisz.

    A tatárok ekkor abbahagyták hódító hadjáratukat, és visszavonultak Mongóliába azzal a határozott céllal, hogy Batu üljön Dzsingisz kán trónjára. Azonban Batu nem volt Dzsingisz vérbeli leszármazottja, ezért nem követhette őt a trónon.

    A nagy kán elsőszülött fia Ogodej volt, így ő lett a Mongol Birodalom császára.

    Ogodej kán pedig trónra kerülése után elhatározta, hogy meghódítja egész Európát. Újra indította hát a hadjáratot. Nagyon jó politikai érzékkel csökkenteni akarta az ellenállást, és növelni akarta a saját erejüket, ezért szövetséget ajánlott IV. Béla magyar királynak, illetve szövetséget kért tőle. Támadás helyett követeket küldött hozzá.

–  Hadd kérdezzem itt meg, mi volt Dzsingisz kán elképzelése, szándéka?

–  Hát az, hogy elfoglalja egész Európát, és kiterjessze birodalmát egészen a tengerig.

–  Szóval az Atlanti-óciánig.

–  Igen! És ennek a nagy tervnek a megvalósításához kért volna segítséget a magyaroktól, IV. Béla magyar királytól. Nem véletlenül gondolta így, mert tudta, hogy a magyarok milyen nagy hősök.

–  És mint nagy hősök, nagyon megnehezíthetik, akadályozhatják a tatárok hódító hadjáratát, de esetleg szövetségre lépve jelentősen segíthetik, megkönnyíthetik a dolgukat, Dzsingisz kán hódító hadjáratát.

–  Jól látod. Pontosan így volt. Dzsingisz kán ezt szerette volna. Ezért küldött követeket a magyar királyhoz.

    Megérkeztek a követek.

–  A hatalmas Mongol Birodalom nagy erejű és bölcs császára tiszteletét küldi a hős, a hazájáért halni is képes, a szintén bölcs magyar királynak.

–  Megtisztelőnek tartom, hogy a hatalmas birodalom császára követeket küld hozzám, de őszintén mondom, nem tudom mi ezzel császárának célja?

–  Császárunk szövetséget ajánl királyi fenségednek, és szövetséget kér felségedtől, hogy egyesült erővel támadhassátok Európa országotokon túli részét.

–  És mi lehet a biztosítéka a köztünk esetleg létrejövő szövetségnek?

–  Bölcs császárunk számított a magyar király ilyen kérdésére, és elküldte velünk az erre vonatkozó válaszát is.

    A szövetséget oly formában lehet biztosítani, hogy felségednek, Béla király fiának királyi felesége lesz Ogodej kán egyik leánya, vagy Béla király Jolan(da) nevű hajadon leánya lép házasságra Kadán kánnal.

–  Az ajánlatot nem utasítom vissza, de kérek időt annak családi megbeszélésére és eldöntésére, hogy fiam feleségeként lesz-e magyar királyné Ogodej egyik leánya, vagy leányom teszi-e feleségként boldoggá a hős Kadán kánt.

 

Szinte egy kis pihenésként megbeszéltük a magyarok történetének ezt a részét. Én azon a véleményen voltam: lehet, hogy valóban így volt, lehet hogy nem. Mindezeket nem tanultuk, nem is hallottuk, és arról sincs tudomásom, hogy mindezeket bármilyen dokumentummal igazolni lehetne.

Daka úrnak más volt a véleménye, és a következőket mondta teljes komolysággal, teljes meggyőződéssel:

–  Én nemcsak kimondom, de határozottan állítom, hogy minden így volt, mert több mint hét évszázadon át ez a történet a titkos családi hagyomány szerint így szállt apáról fiúra. Márpedig a mi családi szájhagyományunk erősebb bármilyen kitalált és a valóságnak meg nem felelő történelmi igazolásnál.

–  Elég furcsa magyarázat ez, Józsi bátyám, de nem vitatkozom veled. Inkább arra kérlek, hogy folytasd az elbeszélést.

–  Azzal folytatom, hogy a mongol követek hazavitték a magyar király válaszát, üzenetét.

    IV. Béla, magyar király pedig szorult helyzetében kétségbeesetten azonnal egy főpapokból álló küldöttséget küldött Rómába, IV. Sándor pápához.

    A pápa fogadta a magyar főpapokból álló küldöttséget.

 

–  IV. Béla, Isten akaratából magyar király hódolatát küldi velünk Krisztus földi helytartójának, Pápa Őszentségének.

–  Királyotok hódolatát elfogadjuk, és áldásunkat küldjük Őreá és népére.

–  Királyi felségünk a tatárok ismételt támadásától tartva segítséget, konkrétan ezer íjász harcost kér Őszentségétől, hogy nagyobb erővel tudjon ellenállni a bizonnyal újra támadó tatároknak.

–  Látjuk királyotok és népetek szorult helyzetét, ezért hozzájárulunk, hogy a nekünk járó egyházi jövedelemnek egyötöd részét királyotok hazátok védelmének megerősítésére fordítsa, de a kért 1000 íjász harcost nem áll módunkban segítséget küldeni.

    Királyotok és népetek hősi harcának vállalását nagyra becsüljük, és Isten segítségét kérjük annak megvívásához.

–  Királyunk szorult helyzetének illusztrálására ismerteti Krisztus helytartójával a mongolok császárától, Ogodej kántól kapott ajánlatot. Ezen ajánlatban Ogodej kán szövetséget ajánl és kér Béla királytól, hogy a szövetségben a magyar csapat legyen előfutára az Európa ellen támadó tatár seregnek.

    Ogodej azt is kéri, hogy ezen szövetség megerősítésére Béla király adja feleségül Jolán nevű hajadon leányát Ogodej császár fiához, Kadán kánhoz.

–  Szomorúan értesülünk a pogánynak ezen sátáni ajánlatáról, de Isten nevében figyelmeztetjük királyotokat, nehogy elfogadja azt! Ne váljék a kereszténység hős védelmezőjéből a kereszténység ellenségévé!

    Isten adjon tiszta szívet és éles szemet királyotoknak, hogy ne fogadja el a saját leányának beszennyezésére vonatkozó ocsmány pogány ajánlatot.

 

–  A magyar főpapok megalázottan és szomorúan hozták a hírt IV. Béla király udvarába.

    Igen ám! De Béla király rendkívül nehéz helyzetben volt. Nem tudott, nem lehetett egyszerűen dönteni, ezért összehívta a királyi családot, beleértve a legfiatalabb leányát, a szépséges és még csak 14 éves, de már majdnem felnőttként gondolkodó Jolánkát is.

    Szóval IV. Béla úgy gondolta, hogy elég, ha a királyi család hozza meg a döntést, melyhez a főurak véleményét sem kéri.

–  És hogyan döntött a család?

–  Szájhagyományunk szerint világos és kiemelkedő képként él, hogy Jolánka véleménye volt a döntő ebben a kérdésben. Az ő döntését meg egy kissé az is befolyásolta, amit a sudár termetű, szép férfiról, bátor és kemény katonáról, az ifjú mongol hercegről, Kadán kánról hallott. Vállalata a nagy kalandot, a bizonytalan kimenetelű házasságot.

–  Szóval akár azt is mondhatjuk, hogy egy 14 éves ábrándos lelkű hajadon leány döntésétől függött egy egész ország, ha úgy tetszik egész Európa sorsának alakulása.

–  Nem egészen, mert IV. Béla király is nagyon szívén viselte országa és a keresztény Európa sorsát, de tisztában volt azzal is, hogy nem mindegy, hogy a tatárok, pontosabban a mongolok, még pontosabban Kadán kán milyen érzéssel viseltetik országunk irányába.

    De szerette legfiatalabb leányát is, és nem szándékozott annak akarata ellenére áldozatot csinálni belőle.

    A király – a családdal teljes egyetértésben – meghozta a döntést, de nem kürtölte világgá. Még a pápával sem közölte, nehogy megharagudjon, és esetleg kitagadja. Ha már nem tudta segíteni a keresztény Európáért vérző Magyarországot, legalább ne sújtsa azt még az átkával is.

    Mindezek után IV. Béla magyar király egy titkos házassági szerződés megkötésével feleségül adta csodálatosan szép és akkor még csak 14 éves leányát, Jolánt Kadán kánhoz.

    Nagyon valószínű, hogy ennek a házasságnak megvolt az a haszna, hogy a tatárok, legalább is Kadán kán csapatai már nem kegyetlenkedtek úgy, mint korábban.

    A király számára meg lehetővé vált, hogy megkezdje az ország újjáépítését.

    A tatár sereg elindult nyugat felé, de a magyarok nem küldtek előcsapatokat a mongolok megtámogatására.

Beszélgetésünket most már az eddig elhangzottakat figyelembe véve így folytattuk:

–  Még mindig nem tudom, hogyan vagy Te, Józsi bátyám Árpád-házi leszármazott?

–  Most következik családom történetének az a része, ami erre vonatkozik, és amivel én igazolom Árpád-házi leszármazásomat.

–  Ezt aztán valóban nagyon kíváncsian, nagy érdeklődéssel hallgatom.

–  A tatárok Magyarországra történt újabb bejövetelekor Kadán kán délkelet felől, Szegeden át jött be. Szeged nagyon megtetszett neki. Nagyon szerette csodálatosan szép és művelt fiatal feleségét, Jolánt. Talán éppen az ő kérésére lemondott a mongol trón örökléséről, és boldog házasságban Szegeden telepedett le az Árpád-házi vért őrző feleségével, Jolánnal.

–  Most már aztán tényleg itt van számomra az egyértelmű válasz, hogyan vagy Te, Daka József Árpád-házi leszármazott!

–  Tényleg itt van a számodra is egyértelmű válasz, de kell egy kis kiegészítő magyarázat.

    Kadán, azért hogy ne tudják ki ő, megváltoztatta a nevét. A „Kadán”-ból elhagyta az „n” betűt. A megmaradt „Kadá”-t megkeverte, és attól kezdve Daka névvel élt, és még a keresztény hitre, vallásra is áttért.

    Házasságukból fiú született, akit nagyapja, azaz Jolán apja tiszteletére Bélának neveztek el. Ez a Daka Béla, Árpád-házi Jolán fia az én ősapám. Ez hát a családfa eredete.

–  Feltétlenül el kell mondanom azt, hogy az én esetemben volt egy kis eltérés az esküvel megfogadott titoktartásban.

–  Mi volt az? Csak nem szegte meg valaki?

–  Nem. Nem. Csak annyi történt, hogy az én apám, Daka József az I. világháború utáni abszolút bizonytalan időben már 1920-ban elmondta Szegeden Horthy Miklósnak, katonatársának, jó barátjának, hogy ő Árpád-házi leszármazott. Tehát ha a királyság visszaáll Magyarországon, nem kell a Habsburg-házból királyt ültetni a magyar trónra, mert van Árpád-házi leszármazott: apám vagy én.

–  De a Tanácsköztársaság megszűnését követően nem állt vissza a Magyar Királyság. Sőt, talán éppen maga Horthy Miklós volt a királyság visszaállítása elleni küzdelem élharcosa.

–  Igen, mert attól tartott, hogy ismét a Habsburgok kerülnek a magyar király trónra.

–  De tudta, hogy ott van az Árpád-házi Daka család. Miért nem próbálkozott apádnak, vagy neked, Daka Józsefnek a trónra ültetésével?

–  Mert félt, hogy a magyar parlamentben vagy még a kormányban is többségben lesznek a Habsburgok támogatói, mint Dakáéké.

–  Ebben tényleg van valami. Meg éppen elég gondja-baja volt a Trianonban megtépett országnak. Nem hiányzott még egy trónbirtoklási háború.

–  De változott a helyzet a II. világháború kitörésével…

–  Valóban! Senki nem tudta, hogyan végződik, és mi következik utána. Megint a legjobb volt csak várni…

–  Apámnak viszont az volt a véleménye, hogy fel kell készülni a változásokra. Ismét szólt Horthynak, a hajdani katonatársának, és nem várta meg, hogy halála előtt feddje fel előttem az esküvel védett családi titkot.

 

    Nekem is felfedte, elmondta azt, amikor 1941-ben mi magyarok is beléptünk a háborúba. Emlékezetem szerint valahogy így történt:

–  Térdelj le elém fiam! Esküdj meg! Mondd utánam!

    „Én, Daka József esküszöm a magyarok Istenére, hogy a most tudomásomra kerülő titkot, amit Apám elmond nekem, életemben soha senkinek el nem mondom. Csak halálom előtt fedem azt fel legidősebb gyermekemnek. Úgy segéljen engem a magyarok Istene. Ámen!”

–  Állj fel fiam és halld a családunkban több mint 700 éven át őrzött titkot.

–  Hallgatom Atyám, és előbb elmondott eskü szerint meg is őrzöm azt.

–  A mi ősanyánk IV. Béla Árpád-házi magyar király és felesége Mária királynő legkisebbik leánya, Jolán, ősapánk pedig Kadán kán, a mongol herceg. Az ő titkos házasságukból született fiú, aki a névváltoztatás után már nem Kadán, hanem Daka Béla herceg. Ő nem viselte ugyan az Árpád-házi nevet, de ereiben – anyja révén – az Árpádok vére folyt. Mi, Dakák az ő leszármazottjai, tehát Árpád-házi leszármazottak vagyunk. Őrizd meg ezt a titkot, és halálod előtt mondd el majd a Daka család legidősebb gyermekének.

–  Így lesz, Atyám. Isten engem úgy segéljen.

 

–  Ez csodálatos és szinte hihetetlen!

–  Csodálatos, de igaz. Így tartja ezt a családunkon belül több évszázados szájhagyomány.

 

A leszármazás

 

–  Ötévi boldog házasság után Daka fiatalon meghalt. A királyi család IV. Béla unokáját, Daka Bélát nevelőszülőkhöz adta Szegeden, Jolán pedig visszament a királyi udvarba, Visegrádra.

–  IV. Béla maga gondoskodott arról, hogy a szintén Béla névre hallgató unokája Szegeden magyar és keresztény szellemben nevelkedjen. Ez nem volt nehéz, mert a félárva kis Béla nem is sejtette, hogy apja egy mongol herceg, ráadásul a magyarok ellensége volt.

–  De hogyan bizonyítod a Daka Bélától és rajta keresztül ősanyádtól, Árpád-házi Jolántól való egyenes ági leszármazást?

–  A királyi család minden tagja, beleértve Jolánt és Daka Bélát is, szent esküt tett arra, hogy Jolán első házasságát, és fiának, Daka Bélának a kilétét soha senkinek nem árulják el. Ez alól csak egy esetre volt felmentés. Daka Béla halála előtt elmondhatta legidősebb fiának (vagy lányának), hogy benne Árpád-házi vér folyik. Azután minden apa ugyanúgy tájékoztatta legidősebb fiát a családi titokról. A felfedett titok elárulását ismételten eskü tiltotta úgy, hogy a titoktartó fiú szintén csak a halála előtt mondhatta el legidősebb fiának az eskü megtartása mellett.

    És ez így ment 700 éven keresztül. Nekem is az apám mondta el, hogy ősanyánk Árpád-házi Jolán volt, és én is egyenes ági Árpád-házi leszármazott vagyok.

–  Valamilyen írás nem maradt fenn, amellyel szintén bizonyítani lehetne ezt a leszármazást?

–  Nem. A család sok viszontagságon ment keresztül úgy, hogy semmilyen irat nem maradt fenn. Csak az eskü melletti szigorú családi titoktartással továbbadott családi szájhagyományból tudom, hogy én is

Árpád-házi Daka

    vagyok.

–  Tehát, ha jól értem, akkor csak a szent esküvel fogadott, szigorú titoktartás mellett 700 éven keresztül, illetve a Te titokfelfedő megnyilatkozásodig közel 750 éven keresztül húzódó családi szájhagyomány az alapja annak, hogy Te ÁRPÁD-HÁZI DAKA József vagy.

–  Igen. Ez pontosan így van.

 

    Feltétlenül el akarom még mondani, hogy a mongol ősapám, Daka halála után Árpád-házi ősanyám, Jolán férjhez ment Boleszló lengyel nagyherceghez. Csodával határos, szinte hihetetlen akaraterővel tartotta be szent esküvését, és új férjének sem beszélt Kadán kánnal kötött első házasságáról és az abból született fiáról, akit (apja névváltoztatása után) Daka Béla néven tartott Árpád-házi vért hordozó ősömnek a családi szájhagyomány.

–  Köszönöm, hogy mindezt ilyen őszintén és részletesen elmondtad. És ismételten köszönöm ezeket az általad leírtakat tartalmazó kis mappákat, füzeteket.

    Külön megköszönöm, hogy hozzájárulsz, hogy mindezeket le is írjam, és beépítsem a készülő könyvembe.

–  Mondtam már, hogy nemcsak hozzájárulok, hanem kérem is azt!

 

 

KALANDOS ÉLET

 

–  Kérlek, Józsi bátyám, most már beszélj nekem a saját életedről, élményeidről, emlékeidről.

–  Ajjaj! Nagyon sokat tudok én arról beszélni, mert az én életem – aminek most már 93. évében járok – végig igencsak kalandos volt.

–  Hát, el is hiszem, sőt el is tudom képzelni, mennyire változatos, kalandos lehetett ez a szép hosszú időt átfogó életút.

–  Annál is inkább, mert egy jelentős történelmi eseménynek is részese lehettem, voltam.

 

A közvetlen ősök

 

–  Ha megkérhetlek, elbeszélésedet kezdd életed legelejének, gyermekkorodnak az emlékeivel.

–  Ezt kérned sem kell, magam is így gondoltam.

–  Nos, halljunk hát a gyermekkorodról!

–  Mondom én szívesen! Nekem magamnak is jó visszaemlékezni arra az időszakra. Én is ugyanolyan gyerek voltam, mint a többi, csak legfeljebb egy kicsit élénkebb az átlagnál. Már kicsi koromtól kezdve nagy fantáziával bírtam, úgy hogy mindig kitaláltam valamit. Legtöbbször valami turpisság, csínytevés volt a végeredmény.

–  Azt elhiszem...

–  De nem a csínytevésekkel kezdem, hanem az apámmal, a nagyapámmal és a dédapámmal.

–  Szóval elbeszélésedben egy kicsit visszafelé mégy az időben?

–  Igen, mert apámtól tudtam meg mindent, ami számomra nagyon fontos dolog.

    Legelőször a legfontosabbat említem.

 

    Apám, Daka József a családi titok felfedésekor – ahogy már említettem – kérte, hogy esküdjek meg arra, hogy az általa elmondottakat titokba tartom, és én is csak a halálos ágyamon mondom el az elsőszülött fiamnak azt, hogy bennünk, benne és bennem Árpád-házi vér folyik.

–  Tudomásom szerint neked nincs gyermeked?

–  Sajnos nincs, de az esküm szerint is, meg a családi hagyomány szerint is, elmondhatom más családtagnak is, aki szóba jöhet, mint örökös.

–  Ebben az esetben ki ő?

 

–  A nővérem idősebbik unokája, aki ráadásul egy stramm, nagyon szép, nagyon okos és nagyon rendes fiú. Ha nekem sikerül bebizonyítani Árpád-házi leszármazásunkat, és újra kivívni a királyságot, ez a fiú méltó lesz arra, hogy örökölje tőlem a királyságot, és mint Árpád-házi király üljön a magyar királyi trónra.

–  Azt mondod, ha neked sikerül kivívni a királyságot, akkor vagy átengedheted a trónt nővéred unokájának, vagy örökölheti majd tőled. De egyáltalán történik valami akár a te részedről, akár mások részéről annak „kivívására” (a te szavaiddal élve), hogy újra királyság legyen Magyarországon?

–  Mások részéről nemigen, de én a kormányhoz és a parlamenthez is benyújtottam a trónigényemet. De erről csak később kívánok beszélni.

–  Igazán érdekes, amit most, főleg a trónigényedet is említve elmondtál, de térjünk vissza a gyermekko­rodra.

–  Azzal folytatom, hogy apám elmondta, hogy ki volt a nagyapám és a dédapám.

 

    A dédapám Daka Ferenc, jómódú polgára volt Szeged városának. A felesége meg Bajorországból áttelepült német családból származott. Ezt csak azért mondom, hogy Te is tudd meg, hogy bennem bajor vér is folyik.

    Dédapám a szabadságharc idején szoros kapcsolatba került Kossuth Lajossal. Támogatója és bizalmas embere lett. Így aztán ő vitte-hozta a bizalmas és titkos jelentéseket.

    Köztudott, hogy Kossuth és Petőfi között sokszor támadt vita. Ilyenkor dédapám volt köztük a békebíró. S mint ilyen, Petőfivel is igen jó barátságba került. Petőfi neki ajándékozta a Nemzeti dal eredeti szövegét. Ezt a példányt én a mai napig is féltve őrzöm.

    A szabadságharc bukása után dédapámat elfogták, kihallgatták. Ő a kihallgatás során elszólta magát. Kiderült, hogy ő Árpád-házi leszármazott. Halálra ítélték. Huszonöt hazafival együtt várta a kivégzését.

–  Dédapád, Daka Ferenc nem volt sem magas rangú katonatiszt, sem neves politikus, akkor őt miért ítélték halálra?

–  Hát, szerintem azért, mert Kossuthnak nem csak bizalmasa, de tanácsadója is volt, s kiderült, hogy ő tanácsolta Kossuthnak a Habsburgok trónfosztását. S mikor a kihallgatás során azt kérdezték, hogy „Ha megmarad a királyság, de a Habsburg királyi házat megfosztották a tróntól, honnan vesznek királyt, maguk rebellisek?”, elszólta magát: „Nincs gond! Itt vagyok én!” Hát, hogy ne legyen, inkább egyszerűen halálra ítélték.

–  Elismerem, ez logikus beszéd. Érthető, hogy miért ítélték halálra dédapádat.

    De menjünk tovább. Beszélj tovább! Ott tartottunk, hogy dédapád huszonöt társával együtt várta a kivégzést.

    Én meg ott folytatom, hogy a foglár egy jó szándékú magyar ember volt, és a kivégzés előtt kiengedte őket.

    Dédapám irányításával kimenekültek Amerikába. Ott újra szoros, jó kapcsolatba került Kossuth Lajossal.

    Végül Detroitban telepedett le. Annak előkelő, hasznos polgára lett. Nagyon sokat tett a városért. A város hálából halála után szobrot emelt neki. Ezt Szeleczky Zita mondta el nekem, amikor hazajött Amerikából, és mint régi szerelmét, többször is meglátogatott engem egri otthonomban.

    Hát így volt. Dédapámnak mint Árpád-házi leszármazottnak meg szabadságharcosnak el kellett menekülnie a Habsburgok elől.

–  Fantasztikus és tragikus történet. Kíváncsi vagyok, mit beszélsz majd nagyapádról és apádról?

 

–  Nagyapám, Daka Mihály örökölte dédapám vagyonát. Ebből fejlesztette ki hat fatelepét, és tulajdonosa lett Szeged város lóvontatta „lóré” vasútjának.

    Nagyapám a szegedi nagy árvíz alatt több mint 300 embert mentett ki a megáradt Tisza habjaiból.

    Mikor Ferenc József császár ellátogatott Szegedre, nagyapámat az árvízi mentésért kitüntette, és bárói rangot adott neki. Apám mesélte el azt is, hogy a kitüntetés átadásakor Ferenc Jóskával kezet fogva nagyapám csak azt morogta halkan a bajusza alatt: „Te hülye, ha tudnád, ki vagyok, nem kitüntetést, hanem kötelet adnál nekem.”

    De a császár nem tudhatta, hogy mi, Árpád-házi Dakák a Habsburgok legnagyobb ellenségei, magyar királyi trónbitorlásuk veszélyeztetői vagyunk.

    Mi, Dakák titokban tartottuk kilétünket, és mint a Habsburgok ellenségei, soha nem használtuk a Ferenc József által adományozott bárói címet sem.

–  Ez természetes és magától értetődő volt.

–  Mivel a természet vad támadása, az árvíz elvitte nagyapám tejes vagyonát, a hat fatelepet, a „lóré” vasutat és házait is, így ő tönkrement.

    Nehezítette a helyzetet, fokozta a bajt, hogy – éppen hősiessége miatt – nagyapám Ferenc József látókörébe került. Félni kezdett, hogy ha a kiléte kitudódik, a császár kivégezteti.

    Elveszített vagyona miatti bánatában és a Habsburgoktól való félelmében egy elhagyott kis faluba, Ób­é­­­bába menekült a Bánátba, a magyar–szerb–román határ közelébe.

    Nagyapámék nyugodtan, békességben éltek ebben a vegyes lakosságú kis faluban, és mint művelt nemesember, elnyerte a többnemzetiségű lakosság köztiszteletét.

    Nemesemberként jó kapcsolatba került a környék más nemesi családjaival. Később ennek akkor élveztük a hasznát, amikor apámék Nagyszentmiklósra költöztek, talán éppen azért, hogy Óbébához, azaz nagyapámékhoz közel legyünk.

 

–  És mi történt apáddal, az ő életéről még nem beszéltél.

–  Hát persze, hogy nem, hiszen még nem jutottam odáig az elbeszélésemben. Most éppen az ő életének elmondása következik, csak legyen elég időd és türelmed, hogy végighallgasd.

–  Időm és türelmem is van, hiszen azért jöttem, hogy meghallgassalak. Beszélj nyugodtan, mondj el mindent, ami eszedbe jut, s úgy gondolod, hogy érdemes és szeretnéd is elmondani.

–  Köszönöm az érdeklődésedet, meg a türelmedet is. Nekem mindig örömet szerez az, ha valakit érdekel az én sorsom, úgy ahogy én elmondom, és meg is hallgatja elbeszélésemet.

    Folytatom most apám történetével.

    Mint már említettem, nagyapám jelentős vagyonát elvitte a szegedi nagyárvíz. Ő meg a Habsburgok elől menekülve Óbéba faluba költözött. Apám, akkor már magas rangú törzstiszt volt az osztrák-magyar hadseregben.

    Menjünk vissza apád K und K törzstiszti idejéhez.

–  Nagyon érdekes, kétélű dolgok történtek. Egyrészt az I. világháború kitöréséig nem volt gond, nem volt semmi baj. Sőt, igazán hasznos, jó dolgok is történtek.

    A hadseregben apám nagyon szoros kapcsolatba, jó barátságba került Horthy Miklóssal. Persze akkor Horthy még nem volt a császár szárnysegédje, és akkor még Horthy maga sem álmodta, hogy valamikor ő lesz a kormányzó.

–  Hát, bizony elég furcsán alakult akkor apád körül a világ. Horthy Miklós és Daka József katonatársak, mindketten a K und K hadsereg magas rangú tisztje, akik jó barátokká váltak. Ráadásul apád, Daka József Árpád-ház

Oldal: A KIRÁLY...( filmnovella )
IRODALMAM: "Minden ember élete egy regény,...." - © 2008 - 2024 - irodalmam.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat