F Szabó Mihály:

FIGYELMEZTETETT A SZÍVEM..

 

Elszédültem néhány másodpercre.

Az is lehet, hogy sokkal többre..ó

Nem tudom pontosan, hogyan történt,

De sejteni vélem azt, hogy miért.

A Szívem figyelmeztetett talán,

Hogy jobban vigyázzak ezután.

 

Sok milliószor dobbantam benned,

Míg a mai korodat elérted.

Minden dobbanás fáraszt egy kicsit,

Tudd hát, hogy elfáradok én is.

És, ha egyszer végleg elfáradok,

Nem éred meg a következő napot.

 

Köszönöm hogy most figyelmeztettél,

Hogy minden ember csak addig él,

Amíg szíve dobogni képes,

Vigyázni kell rá, amíg csak lehet,

Mivel én, szeretem az Életet,

Kérlek, hogy kössünk egyességet.

 

Én, megígérem, hogy vigyázok Rád,

Te, meg úgy, mint eddig, dobogsz tovább.

Kérlek, hosszú ideig tarts ki még,

Hogy élvezzem az Élet szépségét.

Én, betartom majd ígéretemet,

Ezért, többé ne is figyelmeztess.

Bp.2018 ápr. 11.

 

 

F Szabó Mihály:

CSEND

 

Puha fészke, gondolatnak vágynak

Melegágya a nemes akaratnak.

Szülője az ösztönző döntésnek,

Bölcsője teremtő cselekvésnek.

Nagy ajándéka életünknek,

Ám, -  csak igen ritkán látogat meg.

 

De, vajon, miért is vágyakozna,

Rohanó életünk nagy zajába?

Hiszen a zaj, a csend ellensége,

Miért is kívánna találkozni vele?

De nekünk szükségünk van a Csendre,

Szükségünk van a segítségére.

 

Mikor napokon át csak töprengünk,

És sok-sok éjszakát ébren töltünk.

Mikor nem bírjuk már gondjaink terhét,

Mi fordulunk hozzá segítségért,

Hogy adjon elég erőt és több kedvet,

Szebbé, nyugodtabbá tenni életünket.

 

Gonddal szabdalt hosszú nappalokon,

S az álmatlan hosszú éjszakákon,

Ne tegyünk mást, csak maradjunk csendben,

És higgyünk a Csend segítségében.

Hogy rendezi a gondolatainkat,

S ha kell, visszafogja vágyainkat.

 

Higgyük, hogy a Csend majd segíthet,

Gyógyítani testünket, lelkünket.

Új erőt és kedvet ad az élethez,

S élni akarásunk erősebb lesz,

Rádöbbenünk, mennyi erő van benne,

S milyen szükségünk van olykor a Csendre.

F Szabó Mihály:

 

F Szabó Mihály
TAVASZVÁRÁS

 

Nincs baj, míg tudsz valamire vágyni,

S amire vágysz, arra tudsz is várni.

Nincs baj, amíg tudsz szívből örülni,

S ha kell, tudsz is az örömért tenni.

Nem kevés az, amire most vágyok,

A Tavasz érkezésére várok.

 

Várom egy új Tavasz érkezését,

A Természet újraébredését,

Rügyfakasztó meleg napsugarat,

Hazatérő vándormadarakat,

Fészket, igazító gólyákat, fecskéket,

Virágba boruló tarka réteket.

 

Vágyom az ébredő Természetbe,

Az Úristen nyitott tenyerébe.

Várom, hogy ott szemtanúja legyek,

Ahogy lassan minden újraéled.

Örüljek a tavaszi zsongásnak,

Madárdalnak és rügyfakadásnak,

 

Vágyom, a Tavasz minden csodáját,

Várom azok megvalósulását,

Hogy örüljek a szép üzenetnek,

Az Élet tavaszi győzelmének,

Érezzem azt, hogy én is élni akarok,

S átölelni az egész világot.

 

Tavasz, Te társa vagy, a Teremtőnek,

Mikor megjössz, minden újraéled..

Úgy vágyok Rád, mint Isten segédjére,

Úgy várok Rád, mint az Ő üzenetére::

Hogy milyen nagy ajándék az Élet.

Hogy köszönjem meg, hogy élek?

 

Bp. 2018-02-17

 

F Szabó Mihály:

Hosszú éjszakán...

 

Nyugovóra készül a nap az ég alján,

Végigsimít színes, tarka takaróján.

Fáradt sugarai búcsúznak egymástól,

Majd együtt a megnyúlt, hosszú árnyékoktól.

Szél se lebben, egyetlen levél se rezzen,

Lopakodik az éj, sötét köntösében.

 

Az éj sötétségét ravaszul meglopva,

Holdvilág mosolyog gyúló csillagokra.

Madarak búcsúzó dalait felváltva,

Estharang halk szava simul rá a tájra.

Hosszan bámulom még a csillagos eget,

Aztán lassan én is nyugovóra térek.

 

De sokáig nem jön álom a szememre,

Ébren gondolok a rég elmúlt időkre.

Réges-rég nem hallott dalokat dúdolok,

Réges-rég nem látott tájon barangolok.

Utamon a fekete Éjmadár kísér,

De barangolásom egyszercsak véget ér.

 

A Éjmadárba erősen kapaszkodva,

Repülök az álmok Varázsországába.

Az Éjmadár elszáll, egyedül maradok

Emlékeimnél is szebbeket álmodok.

A hold, s a csillagok őrzik álmaimat,

Hogy semmi meg ne zavarja azokat.

 

De amikor strázsájuk lassan véget ér,

Ablakom előtt egy kismadár dalra kél:

„Ébredj!...Ébredj!...régen elmúlt az éjszaka,

Téged is csalogat már a nap sugara.”

Hallgatok a kedves, dalos ébresztőre

És így gondolkodom, szememet törölve:

 

Nem tudom, mi a szebb egy hosszú éjszakában,

Álmodni ébren, vagy élni álmaimban.

 

Kerkakutas, 2017 aug. 7

 

F SZABÓ MIHÁLY:

Vihar a Hargitán..

 

Viharos szél süvít végig a Hargitán,

Tombol a völgyekben és a hegyek ormán.

Emberek, állatok futva menekülnek,

Búvóhelyet, és menedéket keresnek.

Sem völgyben, sem hegyen, nem marad élőlény,

Minden és mindenki érzi: Nagy a veszély.

 

Az erdők fái is gyorsan összebújnak,

Hogy a szél dühének így ellenálljanak.

De az orkánná nőtt szél egyre erősebb,

Nagy pusztítást végez, és legyőzi őket.

Előbb a gyengébbek adják meg magukat,

Majd az erősek is feladják harcukat.

 

Csak egy öreg székely áll, a hegy oldalán

S visszagondol a régi harcra a Hargitán.

A fák mellette recsegve-ropogva kitörnek,

A makacsabbak meg tövestől kidőlnek.

Ezt az öreg sem tudja megakadályozni,

Csak próbálja őket szépen sorba rakni.

 

Úgy, ahogyan egykor régen a harcmezőn.

Éppen itt, fenn a Hargita-tetőn,

Rakták sorba a hősi halottakat,

A harcban elesett bajtársaikat.

Akik, mint névtelen székely katonák,

Életük árán is védték a Hargitát.

 

A román hordától, mely, mint most az orkán,

Orvul támadt rájuk, épp itt, a Hargitán.

Akkor, halottaikat még el tudták temetni,

Sírjukra kopjás fakeresztet tenni.

De, hiába haltak oly sokan hősi halált,

Hiába védték meg Erdélyt, s a Hargitát.

 

Erdély ősi földje örökre elveszett,

Rátört idegenek örök prédája lett.

De völgyei, bércei még magyarul sírnak,

Székely fiai még magyar átkot szórnak.

Süvölts csak hideg szél! Sírj a Hargitával!

Zúgj orkán, egyesülj a székelyek átkával!

 

Bátor öreg székely, te, maradj a hegyen.

Minden mozdulatod, most is olyan legyen,

Mint mikor halált-megvető elszántsággal,

Védted a Hargitát, hős bajtársaiddal.

Rakosgasd az eltört, kidőlt, halott fákat,

Vihar után pedig csókold meg azokat,

 

És a régi Hősökért, mondd el az imádat!

 

Budapest 2017 nov.6

 

 

 

F Szabó Mihály:

TŐLED IS FÜGG...

Vegyes érzések töltik be a szíved,

Deb tőled is függ, hogy azok milyenek.

 

Örülsz, ha megkapod amit kívánsz,

Búsulsz, ha bármire hiába vársz.

 

Szép az idő, ha kék ég alatt ülsz,

Csúnya, ha vihar elől menekülsz.

 

Sok az időd, mikor unatkozol,

De kevés, amikor sokat dolgozol.

 

Hosszúnak látszik az út induláskor,

Rövidebbnek tűnik megérkezéskor.

 

A hegy magas, ha a völgyből nézed,

A völgy mély, ha a hegyről figyeled.

 

Két oldala van minden éremnek,

Hogy mit látsz, attól függ, melyiket nézed.

 

Sok jót mondasz arról, aki segít rajtad,

Keveset, arról, ki nem hallja kérő szavad.

  

Örömmel és gonddal van tele az élet,

Tőled is függ, hogy milyennek érzed.

 

Budapest, 2017-11-11

 

 

 

F Szabó Mihály:
GYEREKKOROM CSODÁI...

Már gyerekkoromban, ahogy cseperedtem,
Megláttam, hogy mennyi szép van körülöttem.
Hogy milyen közel van hozzám a Természet,
Milyen sok csodával van tele az élet.
S a csodákat sokszor nem is kell keresni,
Csak kíváncsiskodva járni és figyelni.

Volt, hogy alig pirkadt, a tornácon ültem,
Ámulva a csodás napfelkeltét néztem.
Ezer formát láttam a bárányfelhőkben
És szívesen ültem volna bármelyiken.
Ha sötét felhők közt villámok cikáztak,
Hallgattam zaját az égiháborúnak.

Csendes nyári estén, imaként, vagy helyett,
Szívesen bámultam a csillagos eget.
Egy-egy csillag remegve szikrázó fényét,
A hatalmas égbolt sok apró mécsesét.
Csillaghulláskor sok csillag halálát,
Rövid fényes úton semmibe hullását.

Hosszan megfigyeltem a nagy csillagokat,
Melyekről azt mondták, hogy összetartoznak.
De felültem volna!... a Göncöl-szekérre,
Hogy aztán elmenjek a Tejútra vele,
S ha a Medve és a Kaszás megengedik,
Kocsikázzak rajta estétől reggelig.

De, sok csoda volt ám ég és föld között is!
Figyelhettem őket reggeltől napestig.
Bámultam és csodáltam a madarakat,
A félénk kicsiket, s a bátor nagyokat.
Olyan is volt, melyet néha megdobáltam,
De a legtöbbet csak őszintén csodáltam.

A barázda-billegetőt a barázdában,
A bátor, büszke sast, ott fent a magasban.
A mozdulatlanul éneklő pacsirtát,
A magasból zsákmányára leső héját.
A fiókáikat etető fecskéket,
A felhőként érkező varjú-sereget.

A ritkán látható lomha túzokokat,
A hatalmas rajban vonuló darvakat,
Tóparti nádszálon hintázó ökörszemet,
A vadkacsák között úszkáló gémeket.
Az égen ék-ben elhúzó vadlibákat,
A tóban csendesen halászó gólyákat.

De nemcsak a napot és a csillagokat,
Nemcsak az alattuk élő madarakat,
Csodálhattam meg az év minden szakában,
A tanyán, s a réten is sok csodát találtam.
Csoda volt nekem az állatok beszéde,
Külön csoda volt, a rét külön élete.

Úgy éreztem, megértem az állatokat,
Azt is tudni véltem, mikor mit mondanak.
A tyúkanyó, csibéit más hangon szólítja,
Mikor hívja őket, vagy mikor altatja.
Mást kukorékol a kakas ébresztőre,
Mást, a kapirgáló tyúkok kedvére.

Másképp bőg a tehén, ha a gazdát hívja,
Vagy búsul, mert nem tudja, hová lett a borja.
Másként nyerít a ló, ha hálás valamiért,
Vagy, ha haragszik a sok ostorcsapásért.
A kutya vadul ugat az idegenre,
Játékosan csahol egy-egy ismerősre.

Csodálatos a rét füves takarója,
S benne ezerszínű sok apró virága.
Melyek fölött szorgalmas méhek dolgoznak,
Gyűjtögetik, hordják édes zsákmányukat.
A gyermekláncfüvet szellő simogatja,
Sok kis ejtőernyőt emel a magasba.

Beleburkolózva az éj sötétjébe,
Megváltozik a rét esti képe.
Az apró légijárművek leszállnak,
A szorgalmas méhek is hazatalálnak.
Az útszéli fák mese-alakokká lesznek,
Lombjaikban sötét szörnyek rejtőzködnek.

Most az emlékekről ugyan mit is mondjak?
Kicsit megszépítik öreg napjaimat!
Olykor megnyugtatnak és figyelmeztetnek,
Mennyi apró ajándéka volt az életemnek.
Biz’ ez sovány vigasz, gondolhatja bárki,
De én most is tudok ezeknek örülni”

Én, ma is hálásan köszönöm a Sorsnak,
A csodákkal teli szép gyermekkoromat.

 

 

F. Szabó Mihály:

NE ADD FEL!!...

 

Néha úgy gondolom, elég volt már ennyi,

Nem is kellene még mindig továbbmenni.

Roskadozó lábbal, egyre gyengébb szívvel,

Gyorsan fogyó, egyre kevesebb erővel.

Ráadásul, mostmár az ösvény is szűkebb,

S a már megtett résznél sokkal göröngyösebb.

 

De ilyenkor, megszólal mellettem egy hang,

Szelíden vígasztal, és makacsul bíztat:

„Szedd össze erődet, menj tovább, ne állj meg,

Ne add fel! Látod, itt vagyok melletted.

Van még értelme és célja életednek,

Amiért élni szép, küzdeni érdemes.”

 

Szívből jön és szívemig ér ez a vigasztalás,

Őszinte, és lelkemig ér a makacs biztatás.

Ez a kettő együtt nem lehet véletlen.

S éppen most van rájuk igazán szükségem.

Az Őrangyalom szólt, a földi Angyalnak,

Aki ráhallgatva, vígasztal és bíztat.

 

Most a Sorsom engem valamiért büntet,

De szeretném hinni, hogy csak figyelmeztet:

Ne ijedjek meg, ha kicsit több a gondom,

Hiszen segítséggel biztosan megoldom.

Csak kérjem meg a legnagyobb segítségem,

Aki mindent megtesz értem, vagy helyettem.

 

De figyelmeztethet a Sorsom arra is,

Hogy gondoljak olykor másokra is.

Hiszen vigasztalást jelenthet számomra,

Mások mosolya, és mások kedves szava,

S én is szerezhetek örömet másoknak,

Ha megosztom velük gondolataimat.

 

Mindezt látva és mindezt érezve,

Hogy gondolhatnám, hogy már mindennek vége?

Inkább hallgatok hát Kedvesen szavára:

„Ne add fel!!...Menj tovább! Mindig gondolj arra,

Van még értelme és célja életednek,

Amiért élni szép, és küzdeni érdemes.”

 

Megyek hát tovább, s a küzdelmet vállalom,

Tudom, hogy az élet nem marad adósom.

Számomra az lesz a legnagyobb fizetség,

Mikor láthatom majd Kedvesem örömét.

Hogy nem hiába biztatott és segített,

Nekünk, s másoknak is sok örömet szerzett.

 

Kérem a Sorsomat, tovább is segítsen,

Hogy ez még sokáig, valóban így legyen.

 

 

 

F Szabó Mihály:

Gondolatok...

( az életről, a munkáról...)

 

Mások akaratából lettem, Én vagyok.

Egyetlen kérdés voltam, vagyok, s maradok:

Miért itt, és most? És egyáltalán, MIÉRT?..

Lennék bárhol, bármikor, - az is én volnék.

Egy ember, egy csoda, aki test és lélek.

Lettem!! Vagyok! Miért? Csak azért, hogy éljek.

 

Éljek és dolgozzak! De nem mindegy, hogyan!

És nincs rá leírás, kidolgozott program.

Talán segíthetnek olyan gondolatok,

Melyeket maga az élet fogalmazott.

Találhat majd bennük bárki, aki keres,

Néhány jó útjelzőt, saját életéhez.

 

Az ember maga a csoda, test és lélek.

A Munka, szolgálója mindkettőnek.

Az ember dolgozik, hogy testét táplálja,

Külön csoda, ha jó és szép is a munkája.

Mert a jól elvégzett, szép munka öröme,

Egészséges léleknek is építője.

 

Munkádat sohase csak a pénzért végezd,

Hanem mindig annak a tudatában kezdd,

Hogy a fáradtságod legszebb fizetsége,

A jól végzett munka igazi öröme.

Hogy ezt mindannyiszor meg is élhesd,

Munkádat mindig jól és pontosan végezd.

 

Bármit csinálsz, arra nagyon ügyelj mindig:

Csak azt illeszd össze, ami összeillik.

Amikor úgy érzed, nem bírod egyedül,

Hidd: kapsz segítséget, és minden sikerül.

Ha a segítséget mástól nem is kapod,

Még mindig az lehet, erős akaratod.

 

Ne dicsekedj azzal, amit ingyen kaptál,

De légy büszke arra, miért megdolgoztál.

Földet szántasz, az elültetendő magnak?

Vagy tudósként szolgálsz a világnak?

Bármit csinálsz, az egyformán hasznos lehet,

Ha nemcsak magadért, másokért is teszed.

 

És, vajon mit csinálsz, ha rádöbbensz arra,

Mennyi terved nem váltottad még valóra?

S noha a cselekvés vágya még sürgetne,

De gátol már az évek nehezéke.

Hozzáfogsz-e ahhoz, ami még várna rád,

Vagy nem vállalod már az alkotó munkát?

 

Lehet, hogy a mának sem tudsz már örülni,

De amíg élsz, addig előre kell nézni.

Ne csak a már elmúlt időkre gondoljál,

És ne csak azt bámuld, amit már alkottál.

Nézz még a jövőbe! Keress feladatot,

Aminek teljesítését még vállalhatod!

 

 

F Szabó Mihály:

CSENDES PIHENŐ...

 

Zárd el a rádiót, kapcsold ki a TV-t,

És hajtsd le az okos telefon fedelét.

Laptopodat is rakd gondosan félre,

Oltsd el a villanyt, és ülj le egy székre.

Semmit ne csinálj, csak pihenj a nagy csendben,

Még ne is gondolkozz pihenésed közben!

 

Ha mégis azt tennéd, hát ne gondolj másra,

Csak arra az egyre: hogy milyen jó lenne,

Ha ennek a csendnek sosem lenne vége.

Vagy, legalább többször megismétlődne,

Hogy magad körül ilyen nagy csend legyen

És ebben a csendben gyakrabban megpihenj.

 

Ez, csak tőled függ. Bármikor megteheted,

Hogy a csendes-pihenőt megismételed.

Jelölj ki magadnak egy-egy olyan napot,

Melyen a zaj csinálókat kikapcsolod.

A villanyt, bármikor el tudod oltani,

Egy széket, sötétben is tudsz majd találni.

 

Bp. 2017-11-30

 

F Szabó Mihály:

GONDOLATOK AZ ÉLETRŐL...

 

Egyformán születtünk erre a világra,

Szegény hajlékba, vagy gazdag palotába,

Tudat, akarat és minden erő nélkül,

Kicsiny, gyenge lényként, vérben, meztelenül,

Tehetetlenül, és sírva, elesetten,

Nem tudhattuk, hogy mi vár ránk az életben.

 

Azt sem tudtuk, hogy mi is az élet,

Hogy életünk útja hosszú, vagy rövid lesz,

Hogy ezen az úton nem lehet megállni,

Ha hosszú, ha nehéz, végig kell járni.

A bátor, szembeszáll veszéllyel és bajjal,

Kemény küzdelmet és nehéz harcot vállal.

 

Igaz küzdelmet, csak igaz szív segíthet,

Csak az igaz szív szül mindig békességet.

Csak igaz szív keres jót, még a rosszban is,

S tudja elviselni még a bántó szót is.

Hogy békében élhess, arra vigyázz nagyon,

Hogy a szíved mindig igaz maradhasson,

 

Amikor bántanak, ne lobbanj haragra,

Megbocsátással nézz a bántalmazódra.

És, hogy meg is bocsáss, mindig arra gondolj,

A szeretet épít, a harag meg rombol.

Szereteted szülje azt a békességet,

Amiben magad is nyugodtabban élhetsz.

 

Ha úgy érzed, másnak többet ad az élet,

Ne csak az előtted haladókat nézzed.

Nézz, néha hátra is, a mögötted jövőkre,

Akik már rád néznek kicsit irigykedve.

És, ha őszinte vagy, akkor belátod majd,

Nincs igazad, mikor elégedetlen vagy.

 

Tudd, hogy nagy ellenség a gyáva félelem,

Amiből legtöbbször  vereség terem,

Ám, a vakmerőség is végzetes lehet,

Mert ha nem fékezzük, pusztuláshoz vezet.

Nem kell az élettől mindig sokat vármi,

Néha a  keveset is el kell fogadni.

 

Ha nem is dúskálsz nagyon a javakban,

Adj jó szívvel annak, kinek kevesebb van.

Juttass neki nyíltan, vagy észrevétlenül,

Meglátod, hogy az mindig megtérül.

Amennyit adsz, annyit vissza is kapsz,

Mert a Sorsod, soha adósod nem marad.

 

Egyformán távozunk ebből a világból,

Szegény hajlékból, vagy gazdag palotából;

Mindenünket hagyva, és tehetetlenül,

Úgy, ahogy érkeztünk, újra meztelenül.

Ha erre gondolunk egész életünkben,

Békesség, megnyugvás lesz majd a szívünkben.

 

 

F Szabó Mihály:

CSODA..

 

Csoda történt velem, valamelyik éjjel.

Miért is titkolnám, mért hallgatnám el?

Nem tudom, aludtam-e már, vagy még ébren,

Éreztem, valaki megfogja a kezem.

Hallottam, hogy csendes bíztató szavakkal,

Kezemet szorítva csendesen megszólal:

 

-Ne félj, ameddig így fogom a kezed!

Bízzál bennem! Ha kell, én mindig segítek.

Sokáig szép lehet sok-sok alkonyod,

Sokszor láthatod még felkelni a napot.

Sokszor jön még éltető tavasz a télre,

Sokszor kimehetsz még a virágos rétre.

 

Segítséged érzem: kezem, a kezedben.

És ez, elég reményt ébreszt a szívemben,

Ahhoz, hogy ne féljek veled továbbmenni.

Sok tél után, még több tavaszt megélni.

Szavaidnak engedve, megyek hát tovább,

Hogy keressek sok-sok átélhető csodát.

 

Hallucináció csak az éji történet.

Bár, csak képzelet, de véletlen nem lehet.

Veled, valahonnan üzenetet kaptam,

Hogy ameddig bírom, abba ne hagyjam.

Bízzak még magamban! Bízzak az erőmben!

Bízzak a Sorsomtól kapott segítségben.

 

Bp. 2017-12-06

 

 

F Szabó Mihály:
VELED VAGYOK…

 

Veled vagyok mindig!

Veled vagyok, ha Rád nézek.

Veled vagyok, ha rád mosolygok.

Veled vagyok, ha szólok Hozzád.

Veled vagyok, ha megfogom a kezed.

Veled vagyok, ha megsimogatlak.

Veled vagyok, mikor megcsókolom az arcod.

Veled vagyok, mikor becézlek.

Veled vagyok, mikor csak várlak.

Veled vagyok, mikor csak távolról gondolok Rád.

 

Veled vagyok,

Veled maradok.

Velem vagy,

Velem maradsz.

Együtt vagyunk, és

Együtt maradunk örökre.

 

Bp. 2017-12-11

 

 

F Szabó Mihály:

MENNYBŐL AZ ANGYAL...

 

Újra lejött hozzánk a Mennyből az Angyal,

Hogy figyelmeztessen, Égi Szép Szavakkal.

Rohanó Emberek! Kicsit álljatok meg!

Közeledik a legszebb, a legnagyobb ünnep.

Jön a Karácsony, a Szeretet Ünnepe.

Gondoljatok most annak eredetére.

 

Isten, annyira szerette a világot,

Hogy elküldte a legnagyobb ajándékot.

Megszületett egykor az Isteni-Gyermek,

Megváltója minden teremtett léleknek.

Létezhet-e ennél szebb és nagyobb ünnep,

Amelyet az ember ünnepelhet?

 

Első Karácsonykor a Mennyből szállt Angyal

Nyájaikat legeltető pásztorokkal

Közölte a Gyermek születési hírét,

És annak egy Csillag által jelölt helyét.

A Pásztorok örültek, nem is késlekedtek,

És még aznap éjjel Betlehembe mentek.

 

Örüljünk mi is, hogy szólt hozzánk az Angyal,

Siessünk mi is a jámbor Pásztorokkal

Megkeresni, s megtalálni a Gyermeket,

Aki most is itt van, s most is szeret minket.

Feledjük el életünk sok gondját-, baját,

De köszönjük meg annak végső ajándékát.

 

Úgy, ahogy a Három Keleti Bölcs tette,

Aki az Isten-Gyermeket akkor megkereste.

Fejezzük ki mi is a hódolatunkat,

És adjuk át neki ajándékainkat:

A Hitünk tömjénjét, a Hálánk Mirrháját,

És a Szeretetünk minden Aranyát.

 

F Szabó Mihály:

SZÜLETÉSNAPOMON...

 

Sokszor végiggondoltam már életemet,

Sokszor számoltam már elmúlt éveimet.

De, most kicsit másként, szívesebben teszem,

Mert a kilencvenedik évemhez értem,

Nyolcvankilenc év, már múlt idő számomra,

S nem tudom, mennyi van a jövőmbe írva.

 

Nyolcvankilenc,... - semmi az Örök Időben,

De nagyon hosszú, - egy ember életében.

Az Örökhöz képest, - semmi. Csak egy villanásnyi.

Ám, - az én számomra, minden ez a semmi.

Ez a villanás, - a teljes eddigi életem,

Ami, bármilyen volt, - végig kellett élnem,

 

Aki nem Volt, Lesz, hanem Örökre Van, Isten,

- Kinek nincs Múlt, kinek nincs Jövő, csak Jelen, -

Külön ajándékot adott az embernek:

Érzését a múltnak, jelennek, s jövőnek,

Hogy elégedettebb legyen életével,

S játszadozhasson a kevés idejével,

 

Ezt teszem most én is! Játszom az Idővel,

A Múlttal, a Jelennel, és a Jövővel.

Felidézem a múlt nagyon sok emlékét,

Szeretem a Jelen sok apró örömét.

Él bennem a Jövő csillogó reménye,

És nagyon sok szépet, jót várok m ég tőle.

 

Visszaforgatnám most az idő kerekét,

Hogy átélhessem a múlt minden emlékét.

A sok szép emlékért vállalnám még azt is,

Hogy átéljem annak sok gondját-baját is.

De a múltat nem lehet visszaforgatni,

Ami elmúlt, azt nem lehet visszahozni.

 

S ha az időt nem lehet visszaforgatni,

Hát, szeretném legalább megállítani,

Hogy lassabban múljon el mindennap,

Hogy sokáig örüljek minden ajándéknak,

Amivel a Sorsom még megajándékoz,

S öreg napjaimba sok-sok örömet hoz.

 

De az időt megállítani sem tudom,

Az egyetlen, miben még igazán bízom:

Ha bölcs határt szabok már a vágyaimnak,

Akkor még Jövőm is sok örömet hozhat.

Kilencven évesen legyek már szerényebb!

Bármennyit is kapok, - legyek elégedett.

 

Ezért a Sorsot most csak arra kérem,

Mozdítson egy kicsit az idő keréken.

Furcsa módon a kép akkor sem változik,

Csak a mai Jelenem is , Múlttá válik.

De, mikor jelen lesz a most még jövőmből,

Kapjak helyette a Végtelen Időből.

 

Kérhetnék-e annál többet, szebbet, jobbat,

Minthogy még sokáig így játszadozhassak?...

 

Bp. 2017-12-27

 

 

F Szabó Mihály:

VALÓSÁG ÉS VARÁZSLAT…

Valóság és Varázslat, …Varázslat és Valóság.
Nem tudom, melyiket soroljam előre, 
Mindkettő beletartozik az életünkbe.
A Valóság jobban, - meghatározóbban,
A Varázslat viszont, - nagyon is vonzóan.
A Valóság, sokszor gonddal-bajjal terhel, 
Amit csak nehezen, kényszerből viselünk el.
Jó, ha ilyenkor jön a Varázslat,
És egy kicsit segít a Valóságnak.
Valósnak mutatja az álmokat, 
Melyben a vágyak, mind valóra válnak.
Ettől, sokat javul a közérzetünk, 
Jókedvvel, és örömmel is feltöltődünk.
Ami, egy ideig bennünk marad
Azután is, amikor elszáll a Varázslat.
Sokkal ritkábban, de az is megtörténhet, 
Hogy a Varázslat kap egy kis segítséget.
Épp, kevés a gondunk, sok szépnek-jónak örülhetünk, 
S akkor úgy érezzük: Varázslatosan szép az életünk.

Oldal: ÚJ VERSEK 2017 Ide írhatod a weboldalad új lapjának a címét
IRODALMAM: "Minden ember élete egy regény,...." - © 2008 - 2024 - irodalmam.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat